Sikeres volt az innovációs ötletverseny

A Nyíregyházi Egyetem és a MEGAKOM Kft. közös szervezésében, a 2019-1.2.1-EGYETEMI-ÖKO-2019-00020 sz. Egyetemi Innovációs Ökoszisztéma pályázat támogatásával 2023. április 4. és május 16. között került megrendezésre az I. Hackathon Hallgatói Innovációs Ötletverseny, melyen 8 csapat indult. A verseny folyamán olyan valós kihívásokra kellett a csapatoknak projektet generálniuk és megoldást találniuk mint a Master Good Kft. GMO Mentes Magyar csirke reklám és marketing kampánya,  hallgatóbarát, zöld és fenntartható campus kialakítása a Nyíregyházi Egyetemen, az egyetem brandjének megújítása, valamint az egyetem új, felhasználó barátabb honlapjának tervei.

A végső megmérettetésen a csapatok egy 7 perces pitch formájában mutatták be a szakmai zsűrinek az elképzeléseiket. A döntőben a Vizuális Humán Közösség (VHK)) nevet választott csapat érdemelte ki az első helyezést.  Ahogy azt a nevük is sugallja, a csapat két intézet hallgatóiból állt össze, az Alkalmazott Humántudományok Intézetét Horváth Dominik és Koncsol Krisztián, a Vizuális Kultúra Intézetet Sáji Evelin és Hurai Gergő képviselte.

A csapat a Nyíregyházi Egyetem brandjének megújítási projektjével foglalkozott, melyhez kapcsolódóan hazai és nemzetközi jó gyakorlatokból inspirálódtak, hallgatói interjúkat készítettek, illetve kérdőíves formában tesztelték megoldásuk prototípusát.  A VHK vázolta az egyetem jövőjét érintő vízióját, valamint bemutatták a munkájuk eredményeként átadták a zsűri tagjainak az elkészült három arculati kézikönyvet, amelyben igen kreatív javaslatokat tettek a Nyíregyházi Egyetem elnevezésére, szlogenjére és logójára vonatkozóan is.